nagyon jó volt az elmúlt egy hét, az utazás, a kiszakadás, és akár azonnal újra útra kelnék. Elgondolkodtam, mit is mesélhetnék nektek az élményeimről, élményeinkről, de nem vagyok könnyű helyzetben. Ez az egy hét nem csak egy szimpla nyaralás (tavaszolás) volt, hanem pihenés, kikapcsolódás, újjászületés, találkozás és együttlét régi barátokkal, és egy új élet kezdete is egyben.
Hosszú út végére értem, melyet törvényszerűen egy megújulás követ. És megint rájöttem, nem kell ettől félni, sőt. A változás jó, a változás kell, és rugalmassá tesz, az ember jobban viseli a külső, tőle független változásokat is, ha önmaga is képes rá.
Londonba régóta vágytam, és Mamaboszit (meg Lizt) is jó volt már látni, kicsit feltöltődni általuk. Hihetetlen, hogy mennyivel nyugodtabbak ott az emberek, mennyire más, emberközpontúbb a gondolkodás, és ránk nézve szégyen, hogy egy hétmilliós nagyváros jobban működik, és szervezettebb, mint a mi kis Budapestünk. Külön felüdülés volt, hogy mindenki úgy nézhet ki, ahogy akar, és ez senkit nem érdekel. Teljesen normális, hogy a sokszor több mint egy órás metróúton valaki eszik, sminkel, alszik, vagy akármicsinál, senkinek a szeme sem rebben, sehol egy megbotránkozó, fintorgó arc. Egyszerűen annyifélék az emberek, hogy már nem döbbennek meg a különbségeken. A szociális háló, és az élhetőség mikéntjeiről meg ne is beszéljünk.
Hazatérve pedig új élet vár rám. Nemcsak új külső, hanem új belső is készült, immáron menyasszony vagyok. Még ízlelgetem a szót. Még kóstolgatom az érzést, ami meglepő megnyugvással tölt el. Most olyan történik velem, ami még soha. Voltam már szerelmes, éltem már együtt valakivel, de eddig még senkivel nem fűztem ilyen szorosra a szálakat. És most megtettük. És jó. És ez még csak a kezdete valaminek, amiről hiszem hogy még sokkal jobb lesz, és hogy meg tudjuk valósítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése